vasárnap, január 15, 2006
mai menetrend: elvittem anyámat vhova, aztán visszajöttem reggelizni, majd elmentem előadásra. 9:50-re értem oda, azt hittem, h tömegnyomor, káosz, véres belek fogadnak, és amazonok harcolnak a megmaradt székekért. ehhez képest egy ember volt bent. most vmi fotóriporter volt, de iszonyatosan vontatottan beszélt, meg nem is annyira fotóriporter volt, hanem inkább dokumentarista fényképész. volt prá jó képe, de összességében nem jött be annyira. előadás előtt az egyik csaj kért egy tollat, én meg jófej voltam és adtam. igaz más hajt rá, de nem baj, legyünk rendesek. bár nem írt semmit, de azért mégis. a végén majdnem lenyúlta, de nem hagytam :p ugyanez a csaj kérte a mellettem ülő srácot, h ugyan, ha már lemegy a boltba, akkor legyen oly kedves, és hozzon ásványvizet neki. csak éppen a nevét nem tudta, így megkérdezni se tudta, h kell-e pénz. tőlem akarta megkérdezni, h mi a neve, de én se tudtam. azért a biztonság kedvéért megkérdezte az én nevemet is. itt már röhögtem, h senki se tudja senki nevét. kész kabaré. Szilvi meg mmm, még mindig mmm. Értitek: mmm. Jól mutatna mellettem mmm.
előadás után átmentem ebédelni, anyám akkor indult el otthonról. persze megint szófosása volt, pláne, h unokatesómék is aott voltka, szóval előadás után kb. 2 órával tudtunk elindulni. elmentünk westendbe, kicseréltettem a sim-kártyámat, meg a nevemre lett írtattatva. elég hamar megvolt, a srác is rendes volt. szerencsére ingyen volt minden. parkolóház meg vicces. emelkedő, drága a parkolás, szóval érdekes móka. utána nyomás haza JAG-et nézni. 2. lámpánál rögtön mellettem volt egy rendőr Transit szóval nem csúsztam át a halványzöldön. persze a rendőrök se tudták, h mit csináljanak, nem igazán tudták kitalálni, h merre menjenek. itthon meg ne mvolt parkolóhely, csak egy kis szűk helyre tudtam beszenvedni a kocsit. leizzadtam, de megküzdöttem érte. mire beraktam, és kiszálltam, akkor mentem szomszéd ismerőse, és a helyére beállhattam volna, de nem, ha már küzdöttem, akkor otthagyom a kocsit.